Tilalmak

A legújabb tömegközlekedési szokások közé tartozik a buszon, utazás közben történő gyereknevelés is. A ma reggeli félfenékre szabott, szakadt ülés mellett ingyenmesét hallgathattam a három kismalacról egy eleinte szimpatikusnak tűnő, dús fantáziájú nagymama előadásában.

A sztori a régi volt, az adalékok színesek, az unoka számára meg valószínű, már ezerszer hallottak, mert érdekesebbnek találta volna a párás ablakon való rajzolgatást, aminek elkövetését csak jóakaratú nagymamája akadályozta meg, aki görcsösen ellentétes irányban tartotta a gyereket, elmagyarázva, hogy a doktor bácsi megtiltotta, hogy koszos ablakra tegye a kezét.

Mert a gonosz, kicsi, soklábú állatkák rámásznak az egész gyerekre, s még az is megtörténhet, hogy lázas lesz tőle. Viszketegségi roham fogott el, de arra gondoltam, jóakaratú mondóka volt ez, idejében meg kell tanítani a lurkókat a mindenütt ólálkodó bacilusok elleni védekezésre. Mikor vége volt a purcselusok meséjének, a kis óvodás felszabadultan elővette táskájából a kakaós csigát.

Rögtön meg is bánhatta, mert a doktor bácsi újabb tiltásáról szerzett tudomást, miszerint kakaót, csokit és semmiféle barna, fekete dolgot nem szabad megenni, mert attól is beteg lesz. Ennek fele sem tréfa, átfutott az agyamon, hogy szegény gyerek valami ritka betegségben szenvedhet, vagy allergiás lehet valamire, esetleg gyenge a szervezete, amire utalhat a kis orrára biggyesztett nagy kerek szemüveg is.

Addig gondoltam ezt, amíg a kisfiú erőt vett magán, és kijelentette: ezt anyuka pakolta be nekem! Az utasok a nagymamára néztek, néma csendben várták, hogy fogja ebből nagyi kihúzni magát. „Anyuka téved!” – jelentette ki az idős hölgy, és határozott mozdulattal saját táskájába süllyesztette a nyalánkságot. Senki nem szólt, inkább kimeredtek az ablakon, olyan eszmefuttatást indítva magukban, amilyen az én fejemben is kibontakozóban volt, egyszerre több szálon is.

A gyerek nem lehet olyan beteg, különben az anyukája nem pakolta volna fel azt az ártalmas kakaós csigát. Nagymamát végigmérve, az tűnt a legelfogadhatóbb érvnek, hogy egyszerűen félti szeme fényét, amitől aztán túlzásokba esik. Habár az is megeshet, hogy nem szereti a fia feleségét. Vagy bolondnak tartja a lányát. Azért nem kéne a gyereket üvegburában tartani. De ha mégis, akkor én egy csodagyerek vagyok, aki túlélte még annak a barna dolognak a megkóstolását is, ami állítólag szerencsét hoz.

Krónika véleményanyag

Reklámok

~ Szerző: berszi - március 12, 2009.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: